Showing posts with label hcmc. Show all posts
Showing posts with label hcmc. Show all posts

Mindennapjaink

Ismét készültem egy videóval. Erre a zenére nagyon régóta terveztem már csinálni egy kis rövidfilmet, az elmúlt majdnem 2 év anyagából válogattam. Sajnos a YouTube úgy gondolta, hogy ezt a zenét nem rakhatom videó alá korlátozások nélkül, szóval mobilról nem tudjátok lejátszani, de nagyobb képernyőn egyébként is jobban mutat. Mik is láthatóak benne:

Vidéki eskővő vietnami módra (nem, nem az enyém)

Éjfél. A buszunk kicsit késve érkezik, de amikor erre rákérdezek Jas-től, okosan leráz azzal a rövid indokkal, hogy ez Vietnam... És bevallom, tényleg működik, tényként fogadom el, hogy ezen itt semmi okom nincs meglepődni. Kicsit több, mint 6 óra az út Dalatba, pedig nincs olyan messze, itt a távolságokat egészen máshogy mérik, mint Európában. Sokadjára utazom már alvós busszal. Azért néha fel-felkelek és még mindig meglepődöm, milyen bátran előznek a buszsofőrök itt... Éjjel, kanyargós úton, szembeforgalom mellett. Próbálok visszaaludni..

Kora reggel 6:05. Megérkeztünk, sikerült olyan 4 órát aludni, az nem is rossz a hatból. Dalat teljesen más éghajlat, mint Saigon, hegyek veszik körül, kellemes 20-23 fok van nagyjából ebben az időszakban, ami vietnami viszonylatban elég hűvös, az emberek viselete sapka, sál, télikabát! Nagyjából fél óra taxizás után a menyasszony házához érkezünk, ahol az emberek már elkezdték a dekoráció összeállítását. A ház nagyszüleim régi falusi házára emlékeztet, bár itt a vén diófa helyett vén grapefruit fa van a kert hátuljában. Pár perc múlva egy egészben grillezett malac érkezik - természetesen motorkerékpáron, de díszcsomagolásban!

Ünnepi grillhusi és a férj (balról jobbra)

Közben egy hangosbemondóban egy vietnami férfi híreket olvas be, mint megtudom - ide nem jár újság. Egyre több ember jelenik meg és a díszítés is majdnem kész. Én is besegítek ám, licsiből csináltam (szerintem) nem is olyan csúnya dísztálat. Íme:



A néni Buddhához imádkozik a házi oltárnál, ahol a főtt tyúktól a szalonnán át a dobozos kekszig minden megtalálható:



A menyasszony családjából a lányok, a vőlegény családjából a fiúk öltöznek fel díszes ruhákba, és az utcáról bevonulva a fiúk átadják a lakoma fogásait a lányoknak. A malac láttán ismét nagyot kordul a gyomrom.

Bevonulás

Ebédidő! Körülbelül hat-hét különféle húsból lehet válogatni, szóval nem panaszkodom. Húsleves is van cérnametélttel, bár a cérnametélt rizstészta, és a fűszerezés is más kicsit (értsd: nagyon), mint otthon. Köretnek különféle salátákat és ragadós rizset kapunk (sticky rice, a magyar fordítás elég bután hangzik). Nagyon finom minden, és mint kiderült, az egészet a menyasszony családja készítette házilag. Itt ebédre olyan hatvanan lehettünk, holnapra olyan négyszáz embert várnak! Ebéd után kis pihenőt tartunk és felkeressük a hotelünket Dalatban. Gyors zuhanyzás a terv, de mindenki elég fáradt az éjjeli buszozás után, úgyhogy egy gyors alvás lett belőle. Este úgy döntünk, nyakunkba vesszük a várost, és sétálunk egy jót. Vacsorára grillezett rizspapíron eszünk mindenféle földi jót. Leülünk a tóparton egy kávéra, mielőtt visszamegyünk a szállásra.

Da Lat piaca (késő esti tömeg)

Reggel frissen ébredünk, mindig jól esik takaróval aludni amióta kiköltöztem, mert sajnos ritkán van rá alkalom ebben a melegben. Reggelink hagyományos vietnami tésztaétel (ne is kerdezzétek mi a neve) mindenféle húsokkal. Miután Da Lat a hatalmas virágmezőiről híres, útközben megállunk az egyik nagy kertnél, és párszáz szál rózsával folytatjuk utunkat a vasárnapi esküvői helyszínre, ahol már javában folyik a készülődés. Rengeteg asztalt terítenek, díszítés, hangtechnika, torta, ahogy az lenni szokás. Közben meg kell, hogy állapítsam, hogy a vietnami "mulatós lagzi zene" pont ugyanaz a stílus, mint otthon, csak értelemszerűen nem magyarul énekelnek hozzá (és nincs tánc).

Délben érkeznek a vendégek, és hát... A "zsúfolt" szó tulajdonképpen új értelmet nyert számomra. Szó szerint beépülök a nekünk kijelölt asztalba, innen felállás egy darabig nem lesz. Kaja az van dögivel, hét fogást számoltam. Bűvész-show, koktél-show, karaoke, de táncolni a 400 emberből senki nem táncol. Érdekes módon amekkora díszítést csaptak a lagzinak, olyan hamar véget is ért. Próbáltam figyelni a tradicionális eseményeket, de azon kívül, hogy a pár megitatta a szüleiket borral, és vágtak egy szeletet az esküvői tortát (amiből aztán senki nem evett?!), illetve hogy körbejárták az asztalokat, hogy koccintsanak mindenkivel, semmi szervezett esemény nem igen történt. És mire kettőt pislogtunk és elfogytak az ételek, mindenki elkezdett szedelőzködni és indulni haza. Mint azt kérdezősködéssel kiderítettem, a tradícionális rész szombaton volt, a nagyközönségnek a vasárnapi ebéd volt szánva, itt már csak a kötelezőket tudják le. De itt véget is ér kis beszámolóm, ugyanis mi is egy 6 órás buszozásra vagyunk még Saigontól.







Extra: Kicsit csalódott voltam, mert úgy volt, hogy vasárnap levetítik a párról készített rövid videómat a násznépnek, de nem sikerült projektort bérelniük, így ez elmaradt. De azért ide belinkelem az utókor számára, remélem tetszeni fog nektek (2 hete készült az esküvői fotózáson, ahova kíváncsi lévén bepofátlankodtunk, hogy néhány szép helyszínen én is tudjak fotózni... Nem én voltam a hivatalos fotós, de a GoProt vittem, és így született a rövidfilm).


Egy harmincnapos szénhidrát-mentes diéta margójára

Egy kicsit elüt ugyan a blog témájától, de úgy gondoltam hasznos beszámolnom arról, hogy az elmúlt 1 hónapban tett kísérletünk arra, hogy vajon kibírjuk e a speciális étrendet és tudunk-e leadni néhány felesleges kilót, milyen eredménnyel zárult.

Először is szeretném leszögezni, hogy zéró szénhidráttal élni lehet ugyan, de rohadt unalmas! Olvastam pár érdekes blogot például egy két gyermekes anyukáról, aki zéró szénhidráttal él évek óta, de ezt egy kicsit extrémnek találtuk. Szóval a mi szénhidrát mentes diétánk inkább zéró közeli (ugyanis minimális szénhidrát bizony van minden zöldségben, de még a salátalevelekben is, azt meg hogy csak és kizárólag húst egyek, még én - aki egyébként húsimádó vagyok - sem tudnám sokáig élvezni)

Szóval miből is állt a diéta? Ettünk korlátlan mennyiségű húst és tojást (minden féle formában, a legzsírosabb csülöktől és bacontől a tengeri herkentyűkön át a csirkemellig), sajtokat, majonézt (! magam is meglepődtem, de a jó minőségű majonéz nem tartalmaz cukrot, csak rengeteg zsírt, de az rendben van ehhez a kúrához), és köret gyanánt különféle zöldségeket (ezek egyike sem nulla szénhidrát, de azért a legtöbb zöldség elég jó ilyen téren, pl. sárgarépa, zöldborsó, salátafélék, uborka, paradicsom, hagyma). Ha valami édességre vágytunk, ittunk kakaót és különféle ízesítésű joghurtokat, ezeket magunknak édesítettük cukor nélkül). Összegezve tehát amit NEM ettünk, azok a lisztből készült dolgok (kenyérfélék, tészták), rizs és krumpli, valamint semmi ami hozzáadott cukrot tartalmaz. Inni pedig vizet, cukormentes kávét, light kólát szabad.

A számok:
  • Időtartam: 30 nap
  • Eredmény: -6.8 kg (Jázminnál olyan 3.5, de ő azért kicsit kisebb is nálam)
  • Sikeresen teljesített napok a 30-ból: 28 (részletek lejjebb)
  • Sport: 18 alkalommal (de ez nem része a diétának, a reggeli úszásaim egyébként is megvannak)
Pozitív tapasztalatok:
  • ez a diéta végtelenül egyszerű, ha szereted a húst, egyáltalán nem fogod megerőltetni magad
  • az 1 hónap alatt egyszer sem éheztem, sőt többször is telezabáltuk magunkat olyan kedvencekkel mint csülök, steak, csirkeszárny, vagy oldalas... yummi
  • az 1 hónap alatt 2x csaltunk ha őszinte akarok lenni, mindkétszer vendégségbe voltunk hivatalosak és ott azért nehezebb ehhez igazítani a házigazdákat (de a csalás tulajdonképp kimerült sörözésben) de az nagyban nem befolyásolt semmit
  • találtunk a környéken egy csomó megbízható árust, akik friss és nagyon jó minőségű húst árulnak (ok, ez itt Vietnamban nagy szó)
  • és a legjobb: valahányszor teleettem magam, a gyomrom sosem érezte rosszul magát, nem volt meg az a “felállni is alig bírok a székből” érzés
Negatív tapasztalatok:
  • fáradékonyabb voltam, mint korábban (de tulajdonképp ezt nemes egyszerűséggel több alvással orvosoltam)
  • a cégnél minden pénteken ingyen pizza és ingyen sör van, amit kicsit nehéz volt megállni
Pénteken zártuk az 1 hónapot, a hétvégén ettünk mindenfélét, de könnyen megszületett a döntés, hogy mától kezdünk még 1 hónapot. Azt kell mondjam, sokkal jobban csípem a steaket és a csülköt, mint amennyire hiányzott a sushi vagy a sültkrumpli.

Egy nap Saigonban

Szóval az elmúlt egy évben iparkodtam néhány helyen filmezgetni, és összerakni belőle valami jót, hát ez lett az eredménye. Egy napom Saigonban :) Felirat elérhető!


Innen-onnan: Moszkva, Phu Quoc, Nha Trang, Hong-Kong


Sok helyen megfordultam Singapore óta, de jól elhanyagoltam a blogot ahogy az lenni szokott. Úgyhogy megpróbálom rövidre venni ezt a bejegyzést és pár sorban összefoglalni Nektek mi újság itt a messzi Vietnamban.

Magyar - orosz - vietnami
Történt az úgy, hogy nem maradtam hó nélkül idén télen, mert Február végén 2 hétre a cég jóvoltából meglátogattam az orosz kollégákat Moszkvában. Gyönyörű és hatalmas város, akárcsak Budapest (csak egy kicsit nagyobbacska). Itt aztán -11 fok is volt, hó, jég, minden velejárója. Jól esett kicsit a hidegben mászkálni, a kollégáknak köszönhetően bejártam a város nevezetességeit is.





Én eddig ennyire csavarosat csak fagyiban lattam

Собор Василия Блаженного

Vörös tér

Aztán visszamentünk Phu Quoc-ra is, ráadásul ugyanabba a hotelbe, mint a múltkor, annyira bejött. Igaz most csak egy hétvégét töltöttünk ott, de a tenger még mindig csodálatos, a whisky pedig elsőosztályú volt, szóval jól eltelt.

Rögtön a következő hétvégén Nha Trang-ba repültünk édeskettesben, arról a kisvárosról (oké a kisváros relatív, kb 2x akkora, mint Debrecen) annyit érdemes tudni, hogy borzasztóan kék ott a tengervíz, de tényleg. Nem is tudom láttam-e már ennyire tiszta vizet, bár ez valószínűleg sokminden mástól is függ, nem csak a helyszíntől. Ha már itt jártunk, ellátogattunk Vinpearl Land-be, a vietnámiak Disneyland-jébe, ahol kb mindent kipróbáltunk, amit csak lehetett, és a gatyánkat se kellett rákölteni. Ez egy hangulatos sziget Nha Trang közelében, ahová libegővel viszik át a turistákat, és ott aztán van kalandpark, strand, minden mi szem-szájnak ingere.

Épphogy megérkeztünk Saigon-ba, másnap ültem is a következő repülőre, ugyanis az a megtiszteltetés ért, hogy meglátogatott édes jó fogadott braderem Laszlo Szabo és kedves felesége Krisztina Szabó-Hangyál, és ha már így alakult elugrottunk Hong Kongba egy rövid kis városnézésre. Ha röviden szeretném összefoglalni Hong Kong kb olyan, mintha Singapore és Saigon összeházasodtak volna és születne egy gyerekük. Szuper nagyváros, sajnálom, hogy az időjárással nem sok szerencsénk volt, de azért pár fotó itt is készült.




Hong Kong látképe a Victoria hegycsúcsról

Hát nagyjából ennyire futotta volna a tömör helyzetjelentésből, most egy ideig nem utazunk el Ho Chi Minh-ből, de hamarosan egy videóval jelentkezem, amin tulajdonképp már lassan egy éve dolgozom annak ellenére, hogy a címe az lesz, hogy “One Day in Saigon”. Már nagyon várom, hogy lássátok, még narráltam is a videó alá, és 3 nyelven lesz feliratozva (angol, magyar, vietnámi). Szervusztok!

Angkor, Phu Quoc, Singapore


Idén is örömmel számolhatok be róla, hogy barátok közt tölthettem a vietnámi újévet. Ennek a két hetes kalandnak szeretném megosztani egy részét Veletek. Nevezetesen: Másfél napunkat Kambodzsában, a világ talán legszebb romjainál - Angkor Watnál. Majd 4 napunkat Phu Quoc gyönyörű trópusi szigetén. Illetve egy másfél napos gyorstalpalót Szingapúrból. Hát élmény az volt bőven :)

Irány a reptér. Fél órás késés. Nem is mi lennénk. Rövid az út. Bőrönd eltűnt. Siem Reap-ben. Tuktukosunk. Táblával vár. Mr. Attila. Irány a hotel. Lepakolni. Meglett a bőrönd. A kínai. Nem összecserélte? A hotel tök jó. Apartmanos. Vacsizni kéne. Irány a Pub Street. Elég jó étterem. Látványkaják. 1 dollár a sör. Gyors alvás lesz. Holnap korán kell kelni.

Hajnal 4:30. Csörög az óra. Ébredni kell. 5-kor indulás. Jó idő van. Napfelkelte. 5000 ember. Nem viccelek. Mind erre várt. Pofátlanul. Betolakodok. Első sorba. Az állvánnyal. Tényleg szép amúgy. Gyönyörű színek. Tükröződik. Kb 100 kép. 1 óra alatt. Jó a guide-unk. Rá a neve. Vicces figura. You got it? We got it. Így nyomja ő. Sok szép templom. Túl sok info. Rajzonként van. Magyarázat. Készült sok kép. Reméljük lesz szép is. Ebédelni. Kéne menni. Lokál kaja. Nem nagy adag. De ízre jó. Kesudió shake. Ebéd után. Ismét Angkor. Be is megyünk. Nagyon nagy por. Sorbanállás. Tetejére. De megérte.

Napfelkelte Angkor Wattal (a kb ötezer túristát levágtam a képről)





Délután van. Menjünk vissza. A szállásra. Ússzunk egyet. Van medence. Rendeljünk pizzát. Jó lesz estére. Könnyes búcsú. Szétválik a csapat. Lányok észak. Fiúk (és Dóra) dél. Kocsi jön értünk. Kalandos lesz. Éjjeli út. Autó tágas. Megérkezünk. Fővárosba. Pnomh Phenh. Sofőr csere. Irány a határ. Van probléma. Nincs vízuma. A sofőrnek. Az elég jó. És most mi lesz? Hajnal 4 van. Már itt vagyunk. 6 óra volt az út. A beígért 11 helyett. Senki földje. Eső után. Patkányok mindenütt. Faluvége. Kocsma nélkül. Nem vár senki. A határon. Reggel 6-ig. Nem is lehet. Azazhogy de. Motorosok. Mindenfelé. Aggresszívak. 40 dollár. 8 km-ért. Jön egy taxi. Óra leragasztva. Szigszaggal. Motorosok. Ragaszkodnak. Nincsen óra. Nem működik. Fix árral visz. Nem fizetek annyit. Akkor szállj ki. Felhívom a központot. Akkor mégis működik. Szigszalag lekerül. Úton vagyunk. A kikötőbe. Ez Vietnám. Így működik. 7 dollár lett. Nem is 40... Reggeli banh mi. Hajóra szállunk. Száguldás a vizen. Ez nagyon gyors. Tiszta és kényelmes. Hangos a zene. Durva klíma. Nagyon fázunk. Ez a nő meg? Nem odahányt? Oda bizony. Maga alá. Tengeribeteg. Minek száll fel? Ha nem bírja.

Ez már Phu Quoc. Szállás pazar. Minden modern. Habzsi-dőzsi. Jó lesz itt nekünk. Tenger meleg. Gyönyörű tiszta. Homokos part. Sok étterem. Csobbanjunk be. De jó a víz. Valami csíp. Nem medúza. Csalánozó. De tűrhető. Vietnami ebéd. Fürdés ismét. Naplemente. Vacsi a parton. Borozgatás. Pálinkázás. Reggel alvás. Ébredni kéne. Reggeli isteni. Motort bérlünk. Vízeséshez. Egy kis mászás. Vízesésben hűsölés. Motorra ülés. Jobbra menjél! Másik jobbra. Irány az északi part. De meleg van! Messze van még? Itt egy szép híd. De szar az út, durrdefekt! Hol egy szervíz? 4 kilométer! De szar így vezetni. Mennyi lesz a defekt? 100 ezer! Az kurva sok! De nincs alku. Cseréljed ki! Rohadjál meg. Itt a pénzed! Viszont nem látás. Sok van még? Tudja a fene! Itt a tenger. De szép tiszta. Fürödjünk meg! Be fog sötétedni. Basszus tényleg. Induljunk akkor. Nem tudom merre. De csak jó lesz így. Elültem a seggem! Én is, nyugi. Lemegy a nap. Mindjárt ott vagyunk. Köszi a motort! Itt az ára. De rohadt olcsó. Ok, menjünk. Szállodába? Ne menjél fel. Menjünk úszni. Medencébe. De jó ez már! Ki van világítva. Tiszta pornós! Éhes vagyok. Menjünk enni. Jó de hova? Lusta vagyok. Szállodába? Tököm tudja. A reggeli jó volt. Biztos jó lesz. Együnk akkor. Gyertyafényes. Szúnyog túl sok! Fújd be magad! Nem rossz a kaja. De nem is jó. Elfelejtették a felét. Ez Vietnam. Kell sajttorta? Ez nem sajttorta! De ez az, Sir! Mindegy, jó lesz. Írd a szobához! Jó éjszakát!

Minden második kagylóban van gyöngy, de nem mind szép nagy

Nem photoshop a víz

Keljél már fel! Hajózni megyünk. Gyors reggeli. Pakolj össze! Itt van a busz. Elindulunk. Már megálltunk? Gyöngyfarm, de jó! Így készülnek. Igazgyöngyök. Itt a kagyló. Így vágod fel. Minden második. Nem mind ilyen szép. Vegyél gyöngysort. Hú, de drága! Na de mégis. Oké, ez jó. Ajándék lesz. Csomagoljad! Vissza buszra. Majd' elalszom. Hosszú lesz még? Megérkeztünk. Hajóra fel! De szép a víz. Kék, mint állat. De jó kis szél. Búvárkodunk? Elég a snorkel. Jól van akkor. Alig mentünk. Már megállunk. Vegyünk halat? Vegyünk rákot? Megyünk tovább. Horgászni kell. Így kell fogni. Így bedobni. Berántani. Majd kihúzni. Ha nagyot fogsz, eladhatod. Ha kicsit fogsz, megeheted. Nem kap semmi. Beakad a gatyámba. Hülye horog. Szabadíts ki! Ne fotózz már! Végre snorkel. Ugorj seggest! Hú de szép hal! Láttad azt ott? Jó nagy korall. Nincs medúza? Sünbe ne lépj! Ne érj hozzá. Hajóra fel. Jön az ebéd. Leves is van. Finom minden. Meg még sok is. Együnk sünt? Együnk hát. Nem olyan rossz. Egészen jó. Kaparjad ki. Fotózzad le. Ismét vízbe. Pipákat fel. Mekkora hal. És még az is. Meleg a víz. És nagyon kék. Búvárkodnak. Nem is csoda. Délután van. Partraszállunk. Busszal megyünk. Sao Beach a cél. Megérkezünk. Félórára. Ez aztán strand. Fehér homok. Türkizkék víz. Kár, hogy csak ennyi. Irány haza. Szép kis nap volt. Medencés koktél. Tengerparti vacsi. Nem baszták el! Csak a salit... Fáklyafények. Hullámzások. Kár, hogy már csak 1 nap itt.

Helyi finomság, tengeri sün fűszerekkel

Ákos napfürdőzik Sao Beach-en

Kelni kéne. Túl korán van. Menjünk a partra. Dögöljünk ott. Jól van akkor. De nagy szél fúj. Jó ez a part. Rendeljünk sört. Sétáljunk el! A sziklákig? Jó lesz addig. Olcsó a sör. Igyunk egyet. Fetrengjünk még? Fürödjünk meg. Naplemente? Fotózzuk le. Vegyünk vodkát. Meg is isszuk. Itt az újév. Menjünk városba. Tűzijáték? Nézzük már meg! Jó lesz innen? Igyunk már még. Wow, ez szép volt. Van ilyen otthon? Nézzünk valami helyet. Helló, lányok! Kocsma merre? No speak english. Akkor arra. Sétáljunk el. Üljünk le itt. Olcsó a sör. Együnk kagylót. Jó volt minden. Irány hotel. Mindjárt éjfél. Koccintsunk már. Chúc Mừng Năm Mới! Azaz BÚÉK. Elkezdődött. Majom éve. Reggel repülünk. Jó éjszakát.

Ma minden más. Újév van már. Ünnepelünk. Vietnamban. Checkout után. Irány a reptér. Transzfer elvisz. TET zene szól. És megint szól. És megint szól. És megint szól. Másik kapu! Felszállás. Hű, de rövid. Fel se szálltunk. Már leszállunk. Gyorsan haza. Ebédeljünk. Aztán vissza. Reptér újra. Állványt nem lehet. De hadd lehessen. De ez a szabály. Mennyi feladni? $40. Hogy tetszett mondani? $40. Akkor inkább átcsempésszük. Próbálja meg! Kis izgulás. Security check. Simán átengedték. Ismét égben. Singapore vár.

És leszálltunk. De jó reptér! Padlószőnyeg. Ez a jövő. Fogjunk taxit. Nagyon drága? Nem baj, menjünk. Little India, Perak utca. Kártyával lesz? Visa az van. Honnan jöttek? From Hungary. Meg is jöttünk. Perak Hotel. Indiai. De mindenki. Elég kicsi. Elég szűkös. Nem baj, jó lesz. Csak aludni. Nézzünk várost. Orchard street-et. Marina Bay-t. Járjuk körbe. Hú mekkora. Ez a jövő. Magyarország. Hol van ettől? 150 év. Vagy kicsit több. Elég drága. Fotózzuk le. Nagyon menő. Elfáradtunk. Lefeküdnénk. 10 után nincs sör.

Ébredjél fel. Már 8 óra? Amúgy kilenc. Nem állt át az órád? Reggelizzünk. Indiai. Nincs semmi hús. De a rizs jó. Meg a tojás. Narancslé is. Induljunk meg. Hosszú nap lesz. Kínai tánc. A hotelnél. Sárkányokkal. De érdekes. Itt az újév. Áldás a hotelre. Menjünk a városba. Vegyünk jegyet. A metrora. 1 napos lesz. Jó mindenre. Irány a botanikus kert. Megérkeztünk. Azta, de szép. És ingyen van. Hatalmas fák. Esőerdő. Orchideák. Jó levegő. És az illat. Az kamera? A fa mögött? Jól álcázták. De párás itt. Legalább nem esik. Hintázó kislány szobor. V.I.P. orchideák. Gyönyörű volt. Nézzünk mobilt. Mert itt olcsó. Nem is olcsó. Kész átverés. Ki mondta ezt? Irány Chinatown. Elég koszos. Ünnepség volt. Épp bontják le. Enni kéne. Olcsó kínait. Sült kacsa tésztával. Meg egy pint sör. Ez jó drága. 50 dollár. 4 személyre. De jól esett. Meg sok is volt. Irány a hotel. Állvány kell estére. A metróban. Hepi hepi. Kis pihenés. Sokat mentünk. 5-kor ismét útrakelünk. Marina Bay. Hotel rooftop. Medencébe? Csak vendégek. Jó kibaszás. Felmehetnek. Fotózhatnak. De nem állvánnyal. Túl veszélyes. Felvinni lehet. Csak használni nem. WTF Singapore? De azért használtuk. Sok szép fotó. Naplemente. Le kéne menni. Csak 2 lift van. Hol a sor vége? 300 méter! Feltűnés nélkül slisszanjunk be. Sor elejére. Csak ügyesen. Ez is megvolt. Már sötét van. Irány az Avatar erdő. Super Forest. Ahogy tetszik. De jól néz ki. Jó a zene. Nagyon future. Irány a lézershow. De nagy pláza. Át kell menni. Csónakázni. Alagsorban? Ez de komoly. Indul a show. Nagyon zene. Nagyon lézer. És vízpára. Kicsit nagyobb mint a debreceni. Tűz is van. Meg buborékok. Lewis Armstrong. Wonderful World. Elég szép volt. Tudnám nézni. Minden este. Irány haza. Sört kell venni. Van még idő. Itt egy bolt. De rohadt drága. 800 a sör. És ez a legolcsóbb. 400 a víz. Fél literes. Jó lesz mára. Ismét metró. Hepi hepi. Hazaérünk. Iszogatunk. Aztán alvás. Reggel reptér. Irány Vietnam.

Gardens By The Bay

Így megy ez

Merlion

Gardens By The Bay

Botanic Gardens

VIP Orchidea

Botanic Gardens

Botanic Gardens

Marina Bay Sands

Utóirat: A repülőnk csak másodjara tudott leszállni Vietnamban a szél miatt. Elsőre, amint földet ért a kerék, vissza kellett emelkedni. Ilyet eddig csak videón láttam. Izgi.

Épp egy éve Vietnamban

Ezt is megértük :) Helló Világ! Miután szépen megújult a Facebook Notes, úgy döntöttem itt folytatom a blogot. Csini kis betűtípus, egyszerű szerkesztői felület, és a képeim sem a saját tárhelyemen foglalják a helyet.

Pont ma délután kereken egy éve, hogy földet ért a repülőm a világ ezen szegletén, szóval megpróbálom összeszedni néhány gondolatban mik is történtek velem eddig.

Elég nagy és nehéz döntés volt eljönni otthonról, de olyan változásokon mentem keresztül és annyi új tapasztalatot gyűjtöttem, hogy alapvetően másképp tekintek a világra. Hajt a kíváncsiság, hogy felfedezzem a különféle helyeket, kultúrákat, egy kis falat élettapasztalatot mindenhonnan begyűjtsek. Rengeteg helyen megfordultam egy év alatt, de korántsem láttam még mindent, amit szeretnék. Később visszatérünk még az utazásokra, de lássuk elsőként azt, amiért végülis úgy döntöttem, útnak indulok, lássuk milyen helyen is dolgozom.

Szülinapos pólómban
az irodában
A Lazada a dél-kelet ázsiai országok Amazon-ja. Nem úgy kell elképzelni, mint a Vaterát vagy az eBay-t, itt nem tud mindenki eladni saját használt holmikat, de számos bolt eladóként van jelen nálunk. Nagyjából mindent lehet kapni, amit csak el lehet képzelni, és törvényesen megengedett az adott országban. Hol is? Jelenleg 6 országban vagyunk jelen: Vietnám (90 millió lakos), Indonézia (250 millió lakos), Malajzia (31 millió lakos), Thaiföld (67 millió lakos), Fülöp-szigetek (100 millió lakos) és Szingapúr (5.5 millió lakos). Szóval összesen több, mint fél milliárd potenciális vásárlónak fejlesztünk és üzemeltetünk egy hatalmas online piacteret, ami azért nem egy magyar méretű szám... Két helyről zajlik a fejlesztés, Moszkvában, és itt Vietnámban van irodank (emellett számos más helyen is, de fejlesztők csak ezekben dolgoznak). Szóval ide csöppentem én Peter barátom jóvoltából. Senior programozóként kezdtem, most pedig én vagyok a cég Release Managere. Ez nagyjából annyit tesz, hogy a mintegy 200 fejlesztő által végrehajtott kódváltoztatásokat az én vezetésem alatt fésüljük össze, és különböző nagyságú egységekben teszteljük, illetve tesszük ki az éles rendszerekre. Nagy kihívás ez, két különböző helyről (és időzónából) dolgozom együtt 4 külön csapat fejlesztőivel, és próbálom a processzeket úgy kitalálni, módosítani, finomhangolni, hogy ez a folyamat a lehető leggördülékenyebben és leggyorsabban menjen. És mik vannak ebben az irodában, amitől nagyon menő lesz? A hűtő folyamatosan töltve van üdítőkkel, jégkrémmel, különféle finomságokkal. A takarító személyzet nem ímmel-ámmal törölget itt-ott, de kedvesek és mindenben segítenek, amiben csak tudnak, nettó közimádatot élveznek a kollégák közt. Az iroda kényelmes, fiatalos és a kilátás is pazar a tizenhatodikról. Saját mozink, sörcsapunk, PlayStation-ünk, ping-pong asztalunk és csocsó asztalaink vannak, minden nap friss gyümölcsöket ehetünk. Egy szó, mint száz, a Lazada-nál dolgozni jó.

Többek között ennek köszönhetően is, rengeteg új embert ismertem meg. Mivel nagyon vegyes nemzetiségű a csapat, sok barátot szereztem Oroszországból, Indiából, Portugáliából, Braziliából, Franciaországból, Németországból, természetesen Vietnámból, Kanadából, sőt Sri Lankáról és Pakisztánból is. Mindenki hozza a saját kis szokásait, kultúráját, így alakul ki az a különleges egyveleg, amiben nap, mint nap élek. Az emberek itt nagyon extrovertáltak, bizalommal fordulnak mindenkihez és barátságosak nemzetiségtől függetlenül. A szegénység sajnos nagyon szembetűnő, de ez senkit nem hangol le, mindenki megtalálja azt, amivel boldog tud lenni.

Persze Vietnám sem tökéletes! A különféle hátrányokról (úgy mint közlekedés, néhány logikátlan szabály és az ezeket követő emberek) már ejtettem szót korábbi bejegyzéseimben, így most ezekre nem térek ki bővebben.

Sapa völgyében egy egésznapos esőzéses túra után

És akkor visszatérve az utazás témára, és a jövőbeni utazással kapcsolatos terveimre. Hol is jártam eddig? Az első hónapom beilleszkedéssel telt tavaly, majd 2015 januárjában az újévet Mui Ne tengerparti kisvárosában töltöttem. Majd még szintén januárban meglátogattam Can Gio-t, a majmok és krokodilok szigetét. Februárban a kínai újév alatt Kambodzsában tengerpartoztunk (Sihanoukville), és meglátogattuk Phnom Penh városát is. Április végén egy újabb egy hetes utazás keretein belül a vietnámi fővárosba, Hanoiba mentünk - itt tettem egy kitérőt Ha Long híres sziklái közé - illetve a rizsteraszos hegyekről híres Sapa völgyébe látogattunk el. Egy hétvégét Bangkokban is eltöltöttünk Imre társaságában. Kisebb kihagyás után júliusban meglátogattuk a Mekong folyó deltáját, majd 3 hétre hazatértem Magyarországra. Nemrég ősszel pedig egy Észak-Vietnám körutazáson vettem részt két kolléga társaságában, itt bejártunk minden érdekességet a környéken. Többek közt Dien Bien Phu, Sapa, és Hanoi voltak terítéken.

Hova tovább? 
Ami tervbe van véve a közeljövőre: decemberben családosan meglátogatjuk Da Nang városát és kristálytiszta tengerpartját, valamint a My Son dzsungel-templomot. Szintén elmegyünk majd Da Lat városába, ami Vietnam leghíresebb borvidéke, és teljesen egyedi éghajlata van. Ezenkívűl megnézzük még például a Cu Chi alagutakat is, ahol a vietnámi háború idején bújtak meg a helyi családok, és katonák. Januárban céges út keretein belül Moszkvába fogok ellátogatni, arra sem jártam még, jó lesz egy kicsit az orosz kollégákkal közelebbi kapcsolatot kiépíteni. Távolabbi tervek között szerepel Phu Quoc szigete és Szingapúr. Ezeket februárban a következő TET alatt fogom megnézni - itt lesznek velem ugyanis néhány barátom és Gabriella uncsitesóm, ekkor elmegyünk Angkor Wat romjait is megcsodálni végre.

Ami pedig nincs még betervezve, de mindenképp szeretném megnézni, amíg itt vagyok: Japán (Kyoto és Tokio), Malajzia (Kuala Lumpur), illetve Hong Kong és talán a kínai nagyfal. Hát majd meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok, mindenesetre ha már itt vagyok Ázsiában, ezeket a helyeket semmi esetre sem szeretném kihagyni. Remélem még sok szép élményben lehet részem, lehetőség az van bőven.

Köszönöm, jól vagyok, sziasztok!

A sárga ruhás lány Vietnamban

Épp útikönyvet írok a hamarosan Vietnámba látogató családomnak, és keresgéléseim közt bukkantam rá erre a bejegyzésre, sokat mosolyogtam olvasva a mindennapi dolgokat, amikkel egyébként könnyű megbarátkozni.

A függetlenség napja

Ma 70 éve, hogy Ho Chi Minh kikiáltotta a franciáktól független Vietnámot. “All men are born equal: the Creator has given us inviolable rights, life, liberty, and happiness!” Akit véletlenül érdekel, mit is ünnepel szeptember 2-án a viet nép, az itt olvashat bővebben: http://www.history.com/this-day-in-history/vietnam-independence-proclaimed

És íme egy fáradt független forradalmár vietnámi zászlóval Saigon utcáin, akit ma reggel sikerült (bár sajnos csak telefonnal) lencsevégre kapnom.

A szabadság hírnöke egy vietnámi zászlóval a kezében

Életjelek



Ma kakaskukorékolásra ébredtem egy tízmilliós nagyváros közepén. Ez az érzés megfizethetetlen. Lassan minden bejegyzésem ugyanúgy kell kezdenem: Elég régen írtam már, jó sok minden történt velem azóta, ideje már életjelet adnom magamról.

Szóval aki lemaradt volna esetleg, voltam otthon Magyarországon látogatóban! Három heti otthon-tartózkodásom alatt próbáltam maximalizálni a programokat, találkozásokat barátokkal, családdal, és letudni a kötelező ügyintézéseket, vásárlásokat, miegymást.

Milyen volt újra otthon? Egyik kollégám (hasonló helyzetben, mint én) jegyezte meg nagyon helytállóan, hogy fura az, ha van a világon egy másik hely, ahol úgy van minden, ahogy hónapokkal esetleg évekkel azelőtt hagytad, és a saját régi életedbe mész haza. Aztán letelik az a rövid szabadság, és visszajössz az új életedbe. Szóval igazából hazamentem, majd három hét múlva ismét hazajöttem. Természetesen nagyon hiányoztak az otthoniak, a család, a barátok. Jó volt végre úgy sétálni az utcán, hogy nem kell attól tartani, mikor gázolnak el, vagy épp azon töprengeni, hogy mi ilyen büdös. Ugyanakkor például rendszeresen bosszankodtam azon, hogy mennyire rosszul vannak otthon beállítva a közlekedési lámpák, és hogy miért kell indokolatlanul állnom a kereszteződésben kilencven másodpercig.

Picit idevág, és mivel nagyon szuper kis cucc, megosztom veletek is, sokáig el lehet vele játszani: http://thetruesize.com/ Itt meg tudjátok nézni, hogy valójában mekkora hatalmas ország Vietnam akár Magyarországhoz képest, még akkor is, ha a hétköznapi térképen nem tűnik annak. Én eléggé meglepődtem néhány ország valódi méretén. Tipp: Oroszországot például érdemes lehúzni az egyenlítő közelébe.

Mi történt velem odahaza dióhéjban?
  • Olyan szinten lebarnultam, hogy itt azon röhögtek a többiek, hogy a trópusokról európába járok napozni.
  • Sajnos felszedtem kb négy kilót, annyit zabáltam a magyaros ízekből (azért anya kemencés sült csülök receptjének nincsen párja a világon), na meg túrórudiból, és csokoládékból - említettem már, milyen rosszak a csokik Vietnámban?
  • Annyit ültem medencékben, mint máskor olyan három év alatt (következmények két ponttal feljebb)
  • Annyi barna sört, fröccsöt és pálinkát ittam, amennyi csak belém fért, ezek ugyanis idekint nem túl "népszerűek"
  • Fáztam (úristen, én Buzdor “10 fokban is egy szál póló” Attila ezúton jelentem, hogy fáztam nyár közepén odahaza esténként!)
  • Made in Vietnam ruhákat vásároltam, ugyanis ezek itt nem, vagy csak drágán elérhetőek, amit a mai napig nem értek
Mi nem történt velem, pedig tervben volt?
  • Hajdúszoboszló, élményfürdo (igen, a fentiek ellenére)
  • Mozi (és CinemaCity-s popcorn, nachos)
  • Néhány baráttal sajnos nem sikerült összefutni, ez bosszant talán a legjobban, de hát az idő elég szűkös volt
Mi történt velem, mióta visszajöttem?
  • 3 kg-ot már visszadolgoztam (yeah)
  • Albérletet váltottam, egy sokkal szebb, modernebb lakásban élek, mint eddig, valamint ilyen pazar kilátásom van a hálószobámból (lásd fenti kép)
  • Megtanultam vietnámiul azt a mondatot, hogy “jóképű vagyok, és nagy a farkam” – ki tudja, mikor lehet szükség rá
  • Szintén tanultam egy gyermek mondókát / nyelvtörőt, ami magyar leírásban valahogy így fest (és egyébként valami nagyon hosszú nyakú madárról szól): “kankaa kakekoo kamkaam kakekan kau kau koo kam kan kau konkoukai kau kau kau kau kankakon kankakon kuj kuj”
Úgyhogy vissza kellett szoknom a dolgos mindennapokba, de a jó kedv szakadatlan. Csók az otthoniaknak!

Érdekességek Vietnámból (Második rész)

Sikerült kicsit hanyagolni a blogot, de most egy újabb csokor érdekességgel jelentkezem. Hétvégén pedig utazunk Kambodzsába, 8 napot fogunk ott tölteni, szóval a következő bejegyzés témája már adott is. Most viszont elsőként látogassunk el egy átlagos vietnámi fürdőszobába, mert ott is találunk érdekes / szokatlan dolgokat.

Nem tanulmányoztam még a vietnámi embereket ilyen mélyrehatóan, szóval nem tudom eldönteni, hogy a fülük lyuka ilyen pici, vagy valami egyéb oka van ennek, de egy itteni átlagos fülpucoló nálunk gyerekméretűnek számít (szerk.: mint kiderült ez tényleg gyerekméret! Csak elég bambák voltunk nem megtalálni a normálisat...). Csináltam egy fotót, ahol egymás mellé tettem egy magyar és egy vietnámi fülpucolót. Nehéz megítélni, hogy ez a méret jobb-e vagy az otthoni, de nekem tulajdonképp bejön az XXS.



Ha már a fürdőszobánál járunk, van itt még valami, ami viszont zseniális, és nem is értem Európában miért nem terjedt el. Van ugye otthon olyan használati tárgyunk, hogy WC kefe… Sajnos akármilyen fertőtlenítős vízbe tesszük, az attól még sz**os lesz, na.. Csak idő kérdése... Én nem is tudom van e gusztustalanabb dolog egy csöpögő wc kefénél. Erre van a helyieknek egy nagyon okos megoldása. Ez nem más, mint egy a WC tartályra kötött erősnyomású zuhanypisztoly. Egyszerű, de nagyszerű. Ráadásul a padló, illetve a wc csésze lemosására is jól jön, szóval tényleg nem tudom, otthon miért nem találták még fel ezt. Plusz bidéként is használható és nem utolsó sorban kényelmesebb is annál. Három az egyben.

Nem pont a fürdőszobához kapcsolódik, de ott találkoztam először a következő jelenséggel. Vietnámban rengeteg kisállat él a városokban is, mivel az éghajlat itt sokkal kedvezőbb nekik, ezért európai szemmel nézve úgy tűnhet hogy túl vannak szaporodva, de igazából ez itt teljesen normális. Egy hónapja láttam előszöt gekkót a fürdőszobámban. Azóta többször is, de a vietnámiakat kérdeztem erről, és ez is teljesen hétköznapi dolog errefelé. Mások kígyót is találtak már a lakásban, bár én azért arra nem szívesen kelnék fel reggel, hogy egy kígyó tekereg a nyakamon. De a gekkóval nincs bajom, pusztítja a hangyákat, pókokat, és még aranyos is, bár éjjelente fura hangokat ad ki néha.

Kis barátom az ajtófélfán

Ha már említettem kisállatokat, nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy mennyi patkány és csótány mászkál az utcákon. Estefelé főleg sokkal bátrabban előmerészkednek a csatornákból, bokrokból. Ilyenkor van, hogy szabályosan kerülgetni kell őket. Eleinte kicsit undorodtam ettől, dehát a meleg, a tömeg, meg a szemét ideális környezetet nyújt ezeknek az állatoknak, szóval sokat tenni nem lehet ellenük, csak megszokni őket. Idővel azért ez sikerült nekem is.

Csomagolás... Hát ez egy elég negatív élmény. Iszonyat mennyiségű műanyag szemetet termelnek a városban szimplán azzal, hogy amit otthon egy szatyorba tennél, az itt simán bekerül 4-5 különböző méretű műanyag zacskóba. Értem én, hogy ők csak figyelmesek, és az áruházban nem akarják, hogy véletlenül kilyukadjon a tejes doboz, ezért rakják külön zacskóba, vagy hogy a palackos termékeket is külön kell csomagolni, meg a romlandót a nem romlandótól el kell különíteni, de ez kissé túlzás. Reggelente egy pékségbe szoktam járni, ha épp nincs időm reggelit készíteni. Itt az a szokás, hogy minden egyes pékárut külön zacskóba tesznek, majd az egészet még egy szatyorba. Amúgy van nálam hátizsák mindig, de fel se merül bennük a gondolat, hogy megkérdezzék, igénylek-e plusz fél kiló szemetet a reggeli mellé. Így legtöbbször nekem kell rászólni az eladóra, hogy nyugodtan rakjon mindent egy közös tasakba, és ne adjon feleslegesen ennyit. Legtöbbször elkerekedett szemekkel csodálkoznak rajtam, hogy milyen hülyeségeket kérek.. Kedves Vietnam, ezt érdemes lenne inkább Neked átgondolni. Nem mintha én lennék a környezet-tudatosság mintaképe, de azért ez nekem is sok.

Hát egyelőre zárom soraim, van még néhány feljegyzésem egy harmadik részhez is, de most irány Cambodia! Kicsit sajnálom, hogy a holdújévet (TET) nem fogom itt tölteni, mert hatalmas készülődés van a városban mindenhol, sokkal nagyobb ünnep ez itt, mint a karácsony. De azért a tengerpart sem lesz olyan rossz, bízzunk benne.

Érdekességek Vietnámból (Első rész)

Időről időre a telefonomba 1-2 szóval bejegyzem, hogy milyen (számomra, mint európai számára) furcsa dolgokkal találkozom itt. Ezek apró kis észrevételek ugyan, de pont ezek a részletek teszik különlegessé az itteni életet. Ilyen bejegyzésbol még lesz pár a jövőben is, mert folyamatosan gyűlnek a kis jegyzetek...

Az első és legpofátlanabb dolog, hogy a vietnámi embereket semmivel nem lehet kihozni a sodrukból! De tényleg, sokszor azon idegeskedek, hogy ők miért nem idegeskednek. Vegyük a következő mindennapi példát: A robogós a járdán előzi meg a lámpánál álldogáló (több száz) másik robogóst illetve autóst. Ezt olyan nyugodtan veszik tudomásul, hogy nekem fáj. Értem én, nincsenek előrebb az idegeskedéssel, de ha ez nálunk így menne, egészen biztos hogy 3-4 arc bekiabálna, esetleg oda is menne a renitens motoroshoz. Náluk ez teljesen rendben van.

Maradva a közlekedésnél, egy másik megfigyelt dolog: Ha gyalog indulsz útnak, te magad választottad a nehezebb és lassabb közlekedési formát, így jártál. Kifejtem: a gyalogost semmibe veszik. Ok, úton átkelésnél kikerülik, de ezenkívül semmi jóra nem érdemes számítani. A járdák mint olyanok nem léteznek, ha pedig mégis, akkor végig robogók állnak, így kénytelen vagy nagyon sok esetben a padka közvetlen közelében sétálni az úttesten. Ha véletlenül még helyed is lenne, az éppen arra járó robogósok, vagy akik épp csak parkolni akarnak, nem fognak észrevenni, nem igazán érdekli őket, hogy te haladnál valamerre. Nem egyszer előfordult velünk hogy a járdán álló motoros – se előttünk se mögöttünk senki percekig – pont abban a pillanatban tolta elénk a motort, hogy ne férjünk el, amikor odaértünk. Csak úgy, ok nélkül. A gyalogosnak sosincs elsőbbsége, semmilyen helyzetben.

Az éttermekben a pincérek tíz esetből kilencszer be fognak nézni valamit. Például egyszerűen nem azt kapod amit kértél, holott te mutatod az étlapon, ő látszólag tudomásul veszi és bólogat, hogy megértette. Vagy mondjuk a kedvenc példám amikor a desszertet előre hozzák ki a főétel előtt. Ezzel még önmagában sok gond nem is lenne, mert ugye addig félreteszi az ember, de a legtöbb desszert itt jeget is tartalmaz, az meg ugye nem bírja a 30 fokot nagyon sokáig, így biztosan nem olyan lesz az élmény, mintha frissen fogyasztanád. Vagy a legviccesebb, ebből lassan tényleges statisztikát vezetünk: Ha te rendeltél egy kaját és véletlenül a megfelelő időben hozzák ki és azt, amit kértél, biztos lehetsz benne, hogy nem eléd fogják letenni, hanem valaki más elé. Azt számolgatjuk már, hogy ez lehet nem is véletlen, mert ha csak random dobálnák le a kajákat az emberek elé, akkor is nagyobb eséllyel találnák el ki rendelt mit.

Az eddigiek mind negatívnak tűnnek, de egyébként inkább vicces egy idő után, mint idegesítő, ez itt így működik, hozzá kell szokni. A végére viszont egy nagyon jó dolgot is hadd írjak, maradva az éttermi témánál. A legtöbb vietnami helyen (legyen az kocsma, karaoke klub, étterem, vagy bármilyen közösségi hely) ingyenesen vagy nagyon olcsón szolgálnak fel teát. Olcsóbban, mint a víz! Bár sok helyen a sör is olcsóbb a víznél (wtf?), de erről majd máskor. Ez a helyiek által amúgy trà da-nak nevezett ital a legtöbb esetben ízesítetlen zöld tea, sok jéggel. A jelentése is ennyi: tea jéggel. Annyira hozzászoktam már, hogy ez egészen biztosan hiányozni fog. Amúgy mielőtt idejöttem nem is tudtam, hogy a vietnámiak ennyire teás/kávés nemzet. Mindenesetre nagyon finom teáik vannak, és a világ második legnagyobb kávéexportőre Brazília után, úgyhogy bár nem vagyok nagy kávés, de ahogy látom, azok is elég jók itt. Végül de nem utolsó sorban meg kell említsem, hogy étkezés után nem az otthon megszokott szalvétába tudod törölni az arcod/kezed, hanem a legtöbb helyen ilyen nedves törlőkendőt kapsz, ami egy nagyon praktikus megoldás ezen a helyen és éghajlaton.

Hát most ennyi, de van még sok jegyzet a tarsolyomban a későbbiekre.

Massage, Sir?

Very young, and beautiful girl! All body massage, sir! … avagy az első benyomásaim Vietnámról

Ami a legszembetűnőbb, és a legnehezebb megszokni, az a közlekedés. De erről már írtam is néhány szót. Ahogy telnek a napok, kezdem megérteni, hogy van valami rendszer a káoszban, néhány írott/íratlan szabályt azért betartanak több-kevesebb sikerrel. Például ha több sáv van (szerk.: mármint nem felfestve, hanem többen is elférnek egymás mellett), akkor a belső sávban haladnak az autók, a külsőben a motorosok. Ezt csak nagyon ritkán látni, hogy megszegik, bár a motorosok balrakanyarodás előtt hajlamosak akár a szembesávba is áthúzódni, hogy minél kisebb ívben tudják venni a kanyart. Súlyosabb balesettel még nem találkoztam, a kisebb koccanások viszont rutinszerűek, de mintha mi sem történt volna, halad tovább az élet.

Ez nem egy dugó, csak átlagos kereszteződés
Az emberek szinte sertően közvetlenek és barátságosak. Az úton simán érzed az illatukat vagy éppen szagukat, sokszor csak centiméterekre vagytok egymástól. Ezt tulajdonképp annyira nem nehéz megszokni, sőt kifejezetten hasznos, mindenki nagyon segítőkész, és kézzel-lábbal azon van – ha nem is érti amit mondasz – hogy a kedvedre tegyen. Tulajdonképp az emberek fele úgyis el akar neked adni valamit, vagy azt szeretné, hogy igénybe vedd a szolgáltatásait. Kortalanok, nagyon sokszor lehetetlen megállapítani 1-1 emberről, hogy 16 vagy 40 éves. Mindenki próbál kicsit szóba elegyedni veled, néha még nehéz is őket lerázni. Rengeteg a külföldi… De tényleg, amerikaiak, kanadaiak, franciák, ukránok, oroszok… És persze mindenféle ázsiai nemzetiség, akiket még igazán nem tudok megkülönböztetni egymástól. A vietnámiak angol tudása kb azonos szinten van a magyarokéval, azzal a nagy különbséggel, hogy nálunk az sem nagyon mer beszélni aki tud, náluk pedig az is próbálkozik, aki nem tud. El lehet dönteni melyik a jobb :)

A kaja… Mivel Kucsik kolléga (remélem olvassa, amúgy pedig boldog születésnapot neki innen is) megjegyezte szúrósan, hogy túl sok kaját fotózok (ami amúgy csak azért van, mert még nincs felkészítve a laptopom arra, hogy kidolgozzak képeket, ezért még a tükörreflexessel nem fotóztam, ilyesmire meg tökéletes a mobil), ezért ígérem nem sokat fogok írni róla a blogban, most szánok neki egy bekezdést, és ennyi egy időre. A vietnámiak nagyon levesesek, a Pho egyre népszerűbb Európában is. Itt rengeteg féle friss fűszernövényt, különböző húsokat pakolnak bele. Lényegében egy rizstésztával készült nagyon fűszeres húsleves, amit saját magadnak ízesítesz (lime, chili, fokhagyma) és pálcikával + kanállal eheted meg. Elég jellegzetes a hotpot, ami szintén leves, csak félkész a hús, és magadnak főzöd meg az asztalnál, illetve az alaplének teljesen más íze van. Ezek a levesek általában nagyon laktatóak és ízletesek, ráadásul az áruk is elég baráti, 300 huf körül kapsz 1 személyre. Rengeteg helyen grilleznek marhát, sertést, csirkét, tengeri herkentyűket. És persze az utcai árusoknál mindenféle rizses ételek, szendvicsek, helyi specialitások megtalálhatóak. Tulajdonképpen mindent meg lehet találni elég olcsón, ha az ember kicsit próbálkozik. Érdekes szokásaik vannak a vendéglátásban, általában mindenhol kap valami kis ingyenes extrát az ember (pl. sósmogyorót, teát, limonádét, vizet, gyümölcsöt, és mindenhol elmaradhatatlan a nedves törlőkendő étkezések utáni használatra). Mindent kanállal és evőpálcával esznek, nagyon ritkan látni kést, villát az asztalon, kivéve persze a más nemzetiségek éttermeiben.

Néhány szokásuk elég megmosolyogtató, vagy legalábbis szokatlan lehet számunkra. A kézfogás egyáltalán nem jellemző, csak külföldiek egymás közt szoktak kezet rázni. Ha evés közben hangosan és nyitott szájjal csámcsogsz, az nem illetlenség, azt jelenti, hogy ízlik az étel.. Az, hogy szipognak, es krákognak beszéd közben az egyáltalán nem tűnik fel senkinek, és nem is zavar senkit. Ha valaki eltüsszenti magát, senki nem szólal meg, hogy “egészségedre”, és ez teljesen rendben van így.
Hát egyelőre ennyit, legközelebb valami fotóval jelentkezem már!

10 vicces tény a Saigoni közlekedésről

Közlekedés

  1. Saigonban folyamatosan dudalnak egymasra a kozlekedok. Es amikor azt irom, hogy folyamatosan, akkor azt nyugodtan vehetitek szo szerint  Ez tulajdonkeppen naluk csak egy jelzes, es a kulonfele hosszusagu hangoknak mas-mas jelentese van.
  2. Nincs szukseg kiegeszito zoldjelzesre. Jobbra akkor is menni KELL, ha amugy piros a lampa.
  3. CSAK telezold letezik. A balra kanyarodok nem adnak elsobbseget, aki befer, befer, aki nem, az var a sorara. Ha nagyon be akar ferni, dudal egyet, lasd egyes pont. 
  4. Sok helyen nincs is gyalogoslampa ahol a robogosoknak/autosoknak van, ha at akarsz kelni, igazodhatsz az o lampajukhoz.
  5. Ahol egyaltalan nincs lampa, ott a tuloldalra valo atkeles izgalmas tud lenni. Nem tudod megvarni, hogy ne jojjon senki, mert ilyen nincs. Egyszeruen nekiindulsz es hatarozottan de odafigyelve aprankent haladsz elore. Majd ok kikerulnek. Ez eleg furcsa elsore a csucsforgalom kozepen, de megszokhato.
  6. Nagyjabol az utcak fele egyiranyu, de ez senkit nem zavar abban, hogy szembemenjen a forgalommal.
  7. Ha balra szeretnel kanyarodni, es eppen nem tudsz, mert annyian jonnek jobbrol, kanyarodj a szembesavba, es dudalassal jelezd, hogy te be szeretnel sorolni a sajat oldaladra.
  8. Nincs szukseged arra, hogy taxit hivj telefonon. Emeld fel a kezed az ut szelen, 30 masodpercen belul biztos a siker.
  9. Altalaban a kresztablak es felfestesek csak iranyadoak, semmi jelentessel nem birnak 
  10. Az elozo 9 pont nagyjabol hidegen hagyja a rend oreit is.

Nagy utazááás

Elérkezett hát utazásom napja is. A reggeli kapkodásokat sikeresen túlélve a tervezett induláshoz képest 1 óra csúszással ugyan, de sikerült elindulni. Az úton Budapestig elég (ne szépítsem) moslék idő volt, dehát november végén ez mondhatni kötelező… Ahogy olvastam, Debrecenben még hó(szerűség) is esett… Hát havat se fogok látni egy darabig.

A gépem a Liszt Ferenc Repülőtér 2B termináljáról indult, 2014. november 27-én, helyi idő szerint 16:35-kor. Mondanom sem kell, az áthaladásnál bejelzett a kapu, szóval levetették a cipőmet és módszeresen végigtaperoltak… Miután nem találtak semmit, már sima utam volt a B11-es kapuhoz, ahol még kb 30 percet üldögéltem beszállás előtt. Ja, mivel megszomjaztam, venni kellett egy fél literes mentes vizet, amiért 450 HUF hagyta el a pénztárcám, bár anno a Magas-Tátrában többet is adtam már vízért. 15:40 körül nyílt a kapu, és felszálltam a gépre.

Black sea
Az út első része 5 óra 15 percet vett igénybe. Mivel még sosem utaztam ilyen hosszú távon repülővel, lehet ez csak nekem volt új, de meglepődtem, hogy mi mindennel el tudom foglalni magam az úton. Az előttem lévő ülés támlájába épített eszközön olvashattam, nézhettem TV-t, a legújabb mozifilmeket, hallgathattam zenét, játszhattam, interaktív térképen követhettem végig utunkat. E sorok írása közben épp a Fekete-tenger fölött repülök. Megpróbáltam ugyan megnézni a Lucy-t, ha már a moziban kimaradt, de nem igazán sikerült odafigyelni, így talán inkább alszom egy kicsit ebben a minusz 57 fokban :) Átszállás után folytatom az írást, megjött a vacsora, ami 3 fogásos arab menüt jelent. Ja igen, lazításképp megittam 2 mojitot még Románia fölött… Egészségetekre!


…Ismét itt! India kellős közepe fölött járunk! Aludtam egy pár órát ezen a gépen. Az átszállás izgalmas volt, mert nem tudtam, hogy ez a gép csak köztes pontként száll le HCMC-ben… Így mókás volt megtalálni egyáltalán a kiírást, hogy melyik kapuhoz kell mennem. De itt vagyok, otthoni idő szerint most épp hajnal 2 óra van, itt pedig 11 ezer méter magasan Nagpur városa felett tartunk. Ez a szakasz kicsit több, mint 7 órát fog tartani. Ez a gép nagyobb, mint az előző volt, de nem annyira modernre felszerelt, es talán az ülés is kisebb? Bár ezt lehet csak beképzelem, mert próbálnék aludni.  Már csak pár óra, és megérkezem.

…És végül meg is érkeztem! A gépből kiszállva már az utasfolyosó felfüggesztésénél megcsapott a meleg, aztán a reptéren azért kellemesnek mondható hőmérséklet várt. Megkaptam a vízumom, mindenféle fennakadás nélkül léptem be hivatalosan is Vietnam területére. Születésnapomra kaptam egy bukósisakot is Petiéktől, ebben le is lettem fotózva, de a képet csak később tudom majd megmutatni. A következő posztban első néhány napi élményeimről szeretnék beszámolni, mert már most látom, mennyi minden van itt, ami szokatlan az otthoniakhoz képest…