Étrend. 130 kg voltam, amikor kijöttem, ma reggel pedig 117 kg vagyok. Nem koplalok vagy diétázom, egész egyszerűen csak egészségesebben kajálok, mint otthon (és igazából ez nagyon könnyű, mert nagy általánosságban az itteni ételek sokkal egészségesebbek, mint az otthoniak). Rendszeresen edzek ugyan, de ezt is napi 6-7 percben letudom (HIIT), szóval nem mondhatnám, hogy nagyon megfeszítem magam, mégis sikerülni látszik, amit otthon csak próbáltam elérni időről időre. Természetesen ezekért hatalmas köszönet illeti Adriennt és Petit, akik nélkül ez nem sikerült volna, és akik mára elérték, hogy magamat is tudjam motiválni a további sikerek érdekében. Terveim szerint mikor júliusban hazalátogatok, 110 kg körül szeretnék lenni. Meglátjuk.
Hőmérséklet. ”Bámulatos az emberi test. Az első hetekben a legnagyobb problémám a meleggel volt. Most is ugyanolyan meleg van – sőt még melegebb, és nagyobb páratartalom a monszun miatt – de mégis sikerült hozzászoknom” És akkor felébredek! Sajnos hat hónap távlatából is ugyanolyan kurva meleg van, mint amikor megérkeztem. Na jó, talán egy picit alkalmazkodtam, az például biztos, hogy otthon nem sokszor lesz ezután melegem.
Közlekedés. Talán ez volt a legmeghökkentőbb dolog, amikor kijöttem. Tisztán emlékszem az első utamra a repülőtérről a hotelig, néztem ki az autó ablakán, és azon tűnődtem, hogy “akkor ezek most hogy nem halnak meg?” De a káosz alkotta rendszer valahogy mégis működik. Eltelt egy hét, és kibéreltem az első motorkerékpárom. Eleinte csak óvatosan próbáltam közlekedni a sáv szélén lassabban, mint a forgalom. Hamar beláttam, hogy ez veszélyesebb, mint átadni magad a sodrásnak, és úgy vezetni, ahogy a helyiek. Minden a szemkontaktuson múlik. Akárhonnan lehet és kell is számítani szabálytalankodókra, folyamatosan résen kell lenni, és akkor nagy gond nem történhet. Ma pedig már a saját robogómat vezetem, és el sem tudom képzelni nélküle az itteni életet. A legviccesebb azonban gyalog átkelni az úttesten. Hamar be kellett látnom, hogy a “biztonságos távolság” relatív fogalom. Míg otthon a zebrán csak akkor lépek le, ha minimum 50 méterre van a legközelebbi jármű, ha ezzel itt próbálkoznék, valószínűleg soha az életben nem jutnék át a túloldalra. Tulajdonképpen csak fejben nehéz lelépni az úttestre, amikor tömött forgalom van rajta, amint nekiindul az ember, szépen kikerülik, sőt tulajdonképpen inkább biztonságosabb határozottan azonos tempóval átkelni, mint meg-megállva.
Emberek. Mindamellett, hogy otthonról a barátok és a családom hiányzik a legjobban, általánosságban elmondható, hogy itt sokkal nyitottabbak, pozitívabb gondolkodásúak az emberek, mint odahaza. Eleinte sokszor meglepődtem azon, hogy mennyire közel engedik magukhoz az idegeneket is, és hogy engem is sokszor szó szerint letaperolnak az utcán pusztán azért, mert más vagyok, mint ők. Szóval optimizmus.
Evőpálca. Szerintem korábban sem ettem nagyon esetlenül evőpálcával, de ugye itt azért kicsit többet kell használnom, így akarva akaratlanul is egyre helyesebben tartom a kezemben. Ami érdekes, hogy a vietek sem mind tudják használni, és a legtöbben bizony gyorsabban esznek kanállal és villával akárcsak mi. De ugye apránként egészségesebb az étkezés is, és ezzel tisztában vannak. Furcsa még, hogy kést szinte egyáltalán nem használnak. Külön kérésre persze mindenhol adnak, de alapvetően kanállal vágják a húsokat is, ami számomra még mindig elég idegen.
A vietnámi gondolkodás. Hát ez fogalom. Talán a legjobb, ha egy példával szemléltetem. Szóval vannak a vietnámiak, és a “vietnámi vietnámiak”, akik vietnámiul is gondolkodnak. Egy “vietnámi vietnámi” bizony nem várja meg, hogy az emberek kiszálljanak a liftből, hanem befurakszik első helyen – nyilván a legbelső sarokba tud csak állni – majd szemrebbenés nélkül liftezik 1 azaz egy darab emeletet, hogy mindenkit arrébb tudjon lökdösni, amikor kiszáll a liftből. Mindezt egy 17 emeletes irodaházban, ilyenkor szoktuk megjegyezni nagyon helytállóan, hogy az ilyen embernek le kellene vágni a lábait. Ez csak egy példa, de nagyon sokszor találkozik az ember értelmetlen dolgokkal. Eleinte próbáltam logikát keresni ezekben, de később rájöttem, hogy mindenkinek jobb, ha nem teszem.
Munka. A Lazadánál dolgozni jó. De a Lazadánál a munkaidő relatív. Emlékszem az első napomra, mikor még semmi érdekes feladatom nem volt, es ültem a babérjaimon a munkaidő végén arra várva, hogy ne én legyek az első, aki elhagyja az irodát. Aztán szépen lassan hozzászoktam, hogy itt a napi 1-2 óra plusz az teljesen belefér. Nem mintha bárki szólna érte, ha hatkor pontosan lelépnek, de tulajdonképp jó itt benn lenni, és fel sem tűnik sokszor, olyan gyorsan telik az idő. Van munka rendesen, szóval nem unatkozunk benn, de számomra mégis nagyon motiváló a légkör, klassz az iroda, jófejek az emberek, jó a hangulat, van ingyen sör, meg gyümölcsnap, playstation, csocsó meg pingpong asztal.
Utazások. Hát ezekből már kaptatok némi ízelítőt, mert minden utamról írtam egy kis szösszenetet. Alapvetően utazgatni itt Ázsiában olcsóbb, mint otthon, de cserébe sokkal hosszabb. 100 km-t itt nem 1 órával számolunk, hanem kettővel, így aztán 300 km-re elutazni az bizony 6 órába telik. De ez persze az utak minősége és a forgalom miatt van így, ettől még a túristaközpontok, szállodák, parkok nagyon rendben vannak, és gyönyörű helyeken fordultam már meg. Tervben van még azért nagyon sok hely itt a távol-keleten, de nem panaszkodhatom.
Fotózás. Utazásaim során készítettem sok fotót, ezeknek a feldolgozásával próbálom utólérni magam, és a minap végre befejeztem a fotós portfóliómat is – és akkor ez most itt az ingyen reklám helye http://buzdor.hu/ – de kezd kicsit hiányozni a stúdiós fotózás. Tervbe vettem, hogy nézegetek néhány helyet, amit olcsón ki lehet bérelni, és valami névjegykártyát készítek, hogy tudjam osztogatni az általam kiszemelt modell-jelölteknek. Aztán, hogy hogy alakul, azt majd meglátjuk.
Hát most így hirtelen ennyi. Hat hónap alatt nagyon megszerettem ezt a helyet, egy mondatban összefoglalva talán így tudnám jellemezni:
"Koszos, büdös és nagyon hangos, de magával ragadó."