Hanoi tornyai

Ha Long Bay

Itt az ideje, hogy kicsit jobban megismerkedjek Vietnámmal. Úticélom Hanoi ősi városa, a világ egyik csodájának számító Ha Long öböl, és Sapa rizsföldekkel lépcsőzött hegyes-völgyes vidéke.
A repülőn ülve azon tűnődöm, vajon mennyire más a két legnagyobb város itt a vietek földjén. Mintegy másfél órás repülés után fel is tűnnek Hanoi híres tornyai, na nem a matematikai játék, hanem magas épületek formájában. A reptér messze esik a várostól, de rá kell eszméljek, hogy ez koránt sem olyan furcsa, csak Saigonban a reptér a város közepén kapott helyet, így hirtelen szokatlan volt megint a “normális”. Mintegy 20 percnyi taxizás után megérkezünk ötödmagammal a Rising Dragon Hotel nevű óvárosi szállodánk elé. Kicsit korán jöttünk, azt tanácsolják, hogy együnk valamit a közelben, amire nem igazán tudunk nemet mondani, mert mindenkinek egyszerre kordul meg a gyomra még az ebéd gondolatára is.

Nyers tojás és kávé!? Amúgy nagyon finom!

Az időjárás pazar, kellemes 26-27 fok fogad minket a városban, ami meleg ugyan, de a Ho Chi Minhi állandó 38-hoz képest üdítő élménynek számít. Itt amúgy négy évszak van, mint odahaza, és sikerült a legjobb időben jönnünk, így tavasz közepén. 15 percnyi séta után betérünk egy nagyon helyinek tűnő étterembe, ragadós rizset eszünk tojással, csirkével, minden földi jóval. Jéghideg tra da-val öblítjük le, majd elmegyünk kipróbálni Hanoi híres nyers tojásfehérjével készülő kávéját, avagy a mindenki által csak "egg coffee" néven ismert finomságot. Tényleg isteni finom, bárki erre jár, csak ajánlani tudom. Rövid pihenő után nyakunkba vesszük az óvárost, és megtekintjük a katolikus Szent József székesegyházat, és a Hoan-Kiem tavat is körbejárjuk a város szívében. Kihívás olyan fényképeket készítenem, ahol nincs alsóhangon tizenöt ember, de azért próbálkozom. Este megkóstoljuk a város tradícionális Pho-ját, és betérünk egy helyre ahol pofátlanul olcsó az alkohol, ezért a nap hátralévő részét nem is részletezném.

Kis katolicizmus

Hoan Kiem tó és a teknőssziget

Hoan Kiem tó egy vietnámi lány sziluettjével

Hoan Kiem pagoda

Trang An pagoda

Hétfő van, irány Trang An! Motorokat bérlünk (mi mást?) és útnak indulunk. Kicsit több, mint 3 óra alatt tesszük meg az utat, pedig alig több, mint 100 km a táv. Hát ilyen ez a vietnámi helyközi közlekedés, a “lakott területen kívül” fogalmat pedig még csak hírből sem ismerik az itteniek, olyan utazni Vietnámban, mintha az ember végig el sem hagyná a várost, ugyanis épületek mindenhol vannak az út szélén. De végül festői szépségű helyre érkezünk, az égnek meredező sziklák közt hatalmas tó terül el. Csónakot bérlünk, és kapunk hozzá egy vietnami evezős hölgyet is, aki a csapat össztömegét szemrevételezve cseppet ijedt arccal vezet minket végig, de azért boldognak tűnik, mikor jelentős mennyiságű borravalót gyűjtünk neki össze. A csónakból gyönyörű tájakat látunk, és szűk barlangokon evezünk át, néhol énekelve, néhol fütyörészve, néhol meg a fülünket is behúzva, olyan közel vannak a sziklák. Utunk során megállunk néhány szent helyen, itt templomok, pagodák látogathatók, és mindben füstölők ezrei illatoznak. Kevés hegymászás is belefér a programba, és meg kell, hogy állapítsam, hogy a trópusi melegben ez bizony sokkal keményebb sport, mint odahaza, három perc elég a teljes kifáradáshoz. Késő este érünk haza, számomra teljesen új élmény sötétben robogót vezetni, de bizony nem lesz a kedvenc utazási formám. Este kis csapatunk kibővül három új arccal, akik dolgoztak még hétfőn, és csak most tudtak elszakadni, így jelentem már nyolcan vagyunk a kalandon.

Trang An

A csapat (plusz én, a fotós)

Kedd. A király napja Vietnam szerte, nemzeti ünnep ez, mindenki díszes ruhákban az utcákon. A bőséges reggeli után teszünk egy kört Hanoi további nevezetességei közt, így megtekintjük az Irodalom Templomát, ami egy kertekkel gazdagon tagolt épületegyüttes, igazán kellemes távolkeleti stílusban. Ezután továbbindulunk, hogy láthassuk Ho Chi Minh (uncle Ho) mauzóleumát, illetve az ő tiszteletére fenntartott emlékparkot, ahol láthatjuk korábbi lakóházát is. Azt el kell ismerni, hogy volt stílusa az öregnek, mert egy fényűző giccses házra számítottam, de egy nagyon ízlésesen berendezett cölöpökön álló faházban töltötte mindennapjait. Estebédünket egy véletlenszerűen kiválasztott helyen fogyasztjuk, és bár a kiszolgálás hagy némi kívánnivalót maga után (de hát Vietnamban hol nem?), az étel nagyon finom. A naplementéről sajnos pont lemaradunk, de egy gyönyörű tavat még meg kell nézzünk a Tran Quoc pagodával. Az esti hanoi levegő nagyon kellemes hűvüs 24 fok, szinte már-már eszembe jut milyen is volt az, amikor fáztam Magyarországon.

Az irodalom temploma

Itt nyugszik Ho Chi Minh, a vietek nemzeti hőse 79 évet élt

És ez volt az öreg nyári lakosztálya

Tran Quoc pagoda

Ha Long

A szerdai nap korán indul. Busz jön értünk a hotel elé, és irány Ha Long Bay. Az úton a túravezető mesél egy kicsit Vietnam történelméről, többek közt azt is megtudjuk, hogy a Ha Long “leszálló sárkányt” jelent, a helyiek szerint a környéken élő sárkány segített a természeti csoda kialakulásában. A hotelünk neve pedig “felszálló sárkány” szóval a mai nap elég sárkányosnak tűnik. Megérkezünk az öböl partjára és hajóra szállunk, aztán leesik az állam (nem csak nekem). A hajón gyönyörűen terített asztalok várnak, és sokfogásos ebédet szolgálnak fel, amiben mindenki megtalálja a neki tetszőt. Hamarosan elindul a hajó, az ebéd végét már sokszor meg kell szakítanunk fotózás címszóval. Kikötünk az egyik szirt mellett, és kisebb csónakokba / kajakokba szállunk át. A helyi bácsi akit kapunk vezetőnek, túlzottan is segitőkész, nyilván a borravaló reményében. Mintegy félórás csónakázás után hajónk tovább indul, és az öböl legszebb tájain nem győzöm kattogtatni a gépem, remélem legalább egy kép lesz köztük, ami valamelyest visszaadja a hely szépségét. Ismét kikötünk, ezúttal egy cseppkőbarlangnál, ami hatalmas szép csarnokokkal büszkélkedhet ugyan, de néhány dolog “elvietnámosítja” (ha ilyen szó esetleg nem létezne, levédetem, mert nagyon jellemző). Miért kell például színes lámpákkal megvilágítani a cseppköveket? Miért kell egy ember alkotta műanyag szökőkutat berakni az egyik legszebb csarnokba? Miért van az egész barlang LE-JÁ-RÓ-LA-POZ-VA?!? Miért, miért, miért? Egyébként itt megfigyeltük a többiekkel, hogy a helyiek a hajókkal pontosan úgy vezetnek, mint a motorokkal Saigon utcáin, ki merre lát, és dudálnak folyamatosan. A víz sajnos a hatalmas forgalomnak köszönhetően nem túl tiszta, pedig úgy készültünk hogy fürdünk is valahol, de a túravezetőnktől megtudjuk, hogy azokhoz a helyekhez többnapos kirándulásra van szükség, mert így a szűkös programba nem fér bele. Nem sokkal később kikötünk az óceán partján, és hazazötyögünk Hanoiba. Itt tenném meg azt az aprócska kitérőt, hogy aki a magyar közutakat szidja, az bátran jöjjön csak el ide, és meglátja, hogy milyen egy igazán “vietnámi” útépítés – életveszély. Este kilenc körül megérkezünk a szállás elé, de még vár ránk egy program mára!

Ha Long Bay csónakázás

A járólapos cseppkőbarlang

Irány Le Mat, avagy a Snake Village (kigyó falu), ahol kipróbáljuk a helyi specialitást, a kobrát. Az étterem egy isten háta mögötti eldugott kis utcában van, de meglepően kellemes a berendezés. Házigazdánkkal megállapodunk, hogy hegyi kobrát szeretnénk, mert bár a legfinomabb (és persze a legdrágább) a királykobra, de az önmagában három kiló hús, és három főre egy kicsit talán túlzás (ennyien maradtunk ugyanis bátrak, akik bevállalták ezt az élményt is). A kígyót élve hozzák elénk, elkábítják, kivágják a szívét, majd lecsapolják a vérét egy pohárba. Ez elég durván hangzik, de összességében egy disznóvágás nagyságrendekkel brutálisabb odahaza. Ráadásul tökéletes profizmussal dolgoznak, percekkel később már szolgálják is fel az első fogást. Összesen kb nyolc féle ételt tesznek elénk, a kígyónak minden részét elfogyasztjuk a fején kívül. De szó szerint, a csontját ledarálva fűszerezve hozzák ki és pirított pászkatésztával esszük, a bőrét tepertőnek kisütve fogyasztjuk, a zsírját (ki gondolta volna hogy az is van neki?) egy ragadós rizskörethez használják fel. A belsőségeket (kobrahere!) ananásszal kisütve kapjuk, a szívet pedig nyersen kell megenni, amíg még dobog. A vért rizsborral keverik össze, és úgy isszuk meg. Ezenkívül különlegességként kapunk egy sokéves lila italt, amiben egy királykobra ázik mióta csak eltették és a pincér szerint kis koncentrátumban a mérge is benne van. Meglepetésként ért, de mindent nagyon egyszerű volt megenni/meginni, ráadásul nagyon finom volt az összes fogás. A kígyónak nem igazán hasonlít semmihez az íze, szóval így nehéz lenne valamihez kötni, de mindenesetre nagyon ízletes a hegyi kobra (persze elég kuriózum ahhoz, hogy ne fogyasszam minden este, de ha legközelebb erre járok, tuti megint szívesen megkóstolom).

Helyi kislány Sapa-ban

Csütörtök van. Napra pontosan 40 éve tért véget a vietnámi háború, és nyerte el függetlenségét az ország. Mi pedig útra kelünk második szállásunk felé. Egy minibuszt bérlünk, és autópályán megyünk, szóval "csak öt óra" kell ahhoz, hogy megtegyük a kb 300 km távolságot. Ez amúgy itt tényleg elég gyorsnak számít. Az út utolsó szakasza már Sapa völgyeiben halad, gyönyörű a kilátás. A faluban első dolgunk szállást keresni, és eleinte ez nehéznek bizonyul, mert a legtöbb szálloda megtelt, de végül találunk egy nagyon olcsó kis házat, és kivesszük fejenként 10 USD-ért 1-1 éjszakára. A helyi éttermek előtt malacokat sütnek egészben, és annyira jól néz ki, hogy egy ilyen helyet nézünk ki vacsorázni is. Bár a malachús csalódás (egyszerűen nem tudják milyenre kell sütni a húst), de egyébként jól lakik a társaság, és olcsó sörből sincs hiány.

Sapa völgye

Péntek reggel elhatározzuk, hogy csapunk egy gyalogtúrát a hegyekben. Erre a legjobb módszer, hogy felfogadunk néhány helyi nőt, akik a környező hegyi falvakban élnek (és tradícionális ruhákban vannak megkülönböztető jelzésként), hogy vezessenek fel minket a hegyekbe. Három és fél órát mondanak, de végül öt órás túra lesz belőle. Viszont annak az öt órának minden pillanata megéri, gyönyöru helyeken visz az ösvényünk, elhaladunk néhány tanya mellett, de azokon is látszik, hogy ide még nem nagyon ért el a 21. század (de talán még a 20. sem). A hegyek közt elterülő Sapa völgye le sem írható szavakkal, a lépcsős rizsföldek, elszórt minifalvak, patakok rengetege mindenkit elvarázsol, így a fáradtságot is könnyebb elviselni. Túránkat a vezetőink falujában fejezzük be, majd motorral visznek minket haza Sapa városába. Estére mindenki alaposan elfárad, csak egy vacsorára van erőnk még, és senkit nem kell altatni.

Ilyen tájakon vitt utunk

Kukorica és "fűfélék"

Célállomásunk, vezetőink faluja

Bámulatos látvány

Elérkezünk kirándulásunk utolsó egész napjára, és ahogy ez sajnos lenni szokott, ha az ember sokadmagával megy valahova - mindenki más okból hisztizik, kinek a lába fáj, kinek a feje, így kb dél felé jár az idő, mire sikerül megállapodnunk, hogy mégis mit csináljunk (és ez idő alatt két kávézót és egy reggelizőhelyet kell meglátogatnunk). Taxiba szállunk és elvitetjük magunkat a tíz kilométerre lévő Thac Bac ezüst vizeséshez. Itt lettem figyelmes arra, hogy sok ember nem is a vízesést fotózza, hanem saját magát, de úgy, hogy a vízesés véletlenül se legyen a háttérben. Ezen agyalok pár percet, de gyorsan továbblépek, elég sok dolog van ezen a világon, amit nem értek, nehogy már pont ezt akarjam megmagyarázni. Visszaülünk a taxiba, és levisznek minket a völgybe a folyóhoz. Eleg nagy sodrása van a víznek és sziklák között zubog, meg hidegnek is tűnik, szóval tökéletes ötletnek tűnik fürdeni benne, főleg, hogy senkinél nincs fürdőruha vagy törölköző.

Fürdés a hegyi patakban

De aztán végül is nagyon élvezi a csapat, órákat áztatjuk magunkat a hűs folyóban, a helyiek legnagyobb örömére (amikor bemegyünk a vízbe, kb senki nincs a környéken, 15 perccel később egyszerre tízen csinálnak rólam fényképet, de még oda is állnak mellém pózolni, mint valami látványossághoz. Próbálom megérteni, ilyenkor mire gondolhatnak, talán arra, hogy “nézd már a csóró fehérembert, idejön a hideg vízbe aztán nem is fázik”, vagy csak egyszerűen nem láttak még sziklék között vergődő fehér bálnát... Mindenesetre jobb, mintha strandra mentünk volna, estére sikerül megszáradni is. Este kis közös iszogatás / eszegetés keretében zárjuk le egy hetes kalandjainkat, holnap ugyanis már csak utazni fogunk. Először vissza Hanoiba, hogy elérjük a késő esti repülőgépet, aztán Saigonba, körülbelül hétfő hajnal egyre leszek otthon.

A fentieket a helyszínen írtam össze, innen a jelenidő. Így pár nappal a túra után azt kell mondjam, az ország legszebb tájait láttam múlt héten. Ez a hely a büdös-koszos nagyvárosai mellett igazi természeti csodákat tartogat az idelátogatók számára. Jó volt kicsit újra túristának lenni Vietnamban.