Very young, and beautiful girl! All body massage, sir! … avagy az első benyomásaim Vietnámról
Ami a legszembetűnőbb, és a legnehezebb megszokni, az a közlekedés. De erről már írtam is néhány szót. Ahogy telnek a napok, kezdem megérteni, hogy van valami rendszer a káoszban, néhány írott/íratlan szabályt azért betartanak több-kevesebb sikerrel. Például ha több sáv van (szerk.: mármint nem felfestve, hanem többen is elférnek egymás mellett), akkor a belső sávban haladnak az autók, a külsőben a motorosok. Ezt csak nagyon ritkán látni, hogy megszegik, bár a motorosok balrakanyarodás előtt hajlamosak akár a szembesávba is áthúzódni, hogy minél kisebb ívben tudják venni a kanyart. Súlyosabb balesettel még nem találkoztam, a kisebb koccanások viszont rutinszerűek, de mintha mi sem történt volna, halad tovább az élet.
 |
| Ez nem egy dugó, csak átlagos kereszteződés |
Az emberek szinte sertően közvetlenek és barátságosak. Az úton simán érzed az illatukat vagy éppen szagukat, sokszor csak centiméterekre vagytok egymástól. Ezt tulajdonképp annyira nem nehéz megszokni, sőt kifejezetten hasznos, mindenki nagyon segítőkész, és kézzel-lábbal azon van – ha nem is érti amit mondasz – hogy a kedvedre tegyen. Tulajdonképp az emberek fele úgyis el akar neked adni valamit, vagy azt szeretné, hogy igénybe vedd a szolgáltatásait. Kortalanok, nagyon sokszor lehetetlen megállapítani 1-1 emberről, hogy 16 vagy 40 éves. Mindenki próbál kicsit szóba elegyedni veled, néha még nehéz is őket lerázni. Rengeteg a külföldi… De tényleg, amerikaiak, kanadaiak, franciák, ukránok, oroszok… És persze mindenféle ázsiai nemzetiség, akiket még igazán nem tudok megkülönböztetni egymástól. A vietnámiak angol tudása kb azonos szinten van a magyarokéval, azzal a nagy különbséggel, hogy nálunk az sem nagyon mer beszélni aki tud, náluk pedig az is próbálkozik, aki nem tud. El lehet dönteni melyik a jobb :)
A kaja… Mivel Kucsik kolléga (remélem olvassa, amúgy pedig boldog születésnapot neki innen is) megjegyezte szúrósan, hogy túl sok kaját fotózok (ami amúgy csak azért van, mert még nincs felkészítve a laptopom arra, hogy kidolgozzak képeket, ezért még a tükörreflexessel nem fotóztam, ilyesmire meg tökéletes a mobil), ezért ígérem nem sokat fogok írni róla a blogban, most szánok neki egy bekezdést, és ennyi egy időre. A vietnámiak nagyon levesesek, a Pho egyre népszerűbb Európában is. Itt rengeteg féle friss fűszernövényt, különböző húsokat pakolnak bele. Lényegében egy rizstésztával készült nagyon fűszeres húsleves, amit saját magadnak ízesítesz (lime, chili, fokhagyma) és pálcikával + kanállal eheted meg. Elég jellegzetes a hotpot, ami szintén leves, csak félkész a hús, és magadnak főzöd meg az asztalnál, illetve az alaplének teljesen más íze van. Ezek a levesek általában nagyon laktatóak és ízletesek, ráadásul az áruk is elég baráti, 300 huf körül kapsz 1 személyre. Rengeteg helyen grilleznek marhát, sertést, csirkét, tengeri herkentyűket. És persze az utcai árusoknál mindenféle rizses ételek, szendvicsek, helyi specialitások megtalálhatóak. Tulajdonképpen mindent meg lehet találni elég olcsón, ha az ember kicsit próbálkozik. Érdekes szokásaik vannak a vendéglátásban, általában mindenhol kap valami kis ingyenes extrát az ember (pl. sósmogyorót, teát, limonádét, vizet, gyümölcsöt, és mindenhol elmaradhatatlan a nedves törlőkendő étkezések utáni használatra). Mindent kanállal és evőpálcával esznek, nagyon ritkan látni kést, villát az asztalon, kivéve persze a más nemzetiségek éttermeiben.
Néhány szokásuk elég megmosolyogtató, vagy legalábbis szokatlan lehet számunkra. A kézfogás egyáltalán nem jellemző, csak külföldiek egymás közt szoktak kezet rázni. Ha evés közben hangosan és nyitott szájjal csámcsogsz, az nem illetlenség, azt jelenti, hogy ízlik az étel.. Az, hogy szipognak, es krákognak beszéd közben az egyáltalán nem tűnik fel senkinek, és nem is zavar senkit. Ha valaki eltüsszenti magát, senki nem szólal meg, hogy “egészségedre”, és ez teljesen rendben van így.
Hát egyelőre ennyit, legközelebb valami fotóval jelentkezem már!